Lovas versek!
M. Simon Katalin Gyí, lovam, lovacskám!
Hogyha elfáradtál,
Hajnalban keltem,
A vásárba mentem,
Pej lovat vettem,
A hátára ültem.
Pejkóm ezt nem bánta,
Sörényét megrázta,
Vidáman nyerített,
S mint a szél röpített.
Keményen megültem,
Benne kedvem leltem,
Meg-megsarkantyúztam,
Szép szóval biztattam:
Gyí, lovam, lovacskám,
Vérbeli paripám,
Vigyél ki a rétre,
Aranyló mezőre,
Folyónak partjára,
Fűzfa árnyékába,
Erdőnek szélére,
A világ végére!
Állj meg egy forrásnál,
Annak csobogása
Szomjadat eloltja,
Zöld fűnek zamatja
Erőd visszaadja.
Éjszaka csöndje,
Ha leszáll fölénkbe,
Betakarózunk majd
Sötét köpenyébe,
Én lehajtom fejem
Bársonyos mohára,
Te füvet ropogtatsz,
S vigyázunk egymásra.
Simon István: Mirza Ahogy első gazdája hívta, Mirza, Mirza... mint rejtelmes talány kinek deszkából tákolt kaloda Nagyanyát leste: ölbe fát ha vitt, Vasárnap, ha ballagott misére, Örömöt, kedvet... Aztán egy napon S kinek neve talány maradt, titok,
mi is csak így becéztük: Mirza.
Sejtelmünk se volt, mit jelent a szó,
mit magával hozott a kiscsikó,
mikor egy tavaszi vásár után
udvarunkba vezette apám.
csendült a szó nagyanya ajakán.
Sehogy se akart békülni vele,
aztán ráhagyta: ,,Egye a fene
ezt a bolondos, furcsa szót."
S így hívta ő is a kiscsikót,
volt istállónkban külön otthona.
Nappal persze ficánkolt nagyon,
játszott a tyúkokkal az udvaron.
Nyihított, dobbantott, majd megszaladt,
űzte a bugó szarvasbogarat.
hát elkísérte a konyhába is.
Meglátta és kiáltott sikítva:
"Hej, de megijesztettél, te Mirza!"
S ráveregetve a kampós nyakra,
kockacukorral kicsalogatta.
lányok között a csikó kisérte.
Kert alól, ha paprikát hozott,
mögötte Mirza ugrándozott
s selymes füvön, petrencék között,
így szerzett nagyanyának örömöt.
ebédnél így szólt apám: eladom,
sok az adó, lassan a sírba visz,
és télire majd kell a csizma is.
Ült némán a megrémült család,
mindenki letette a kanalát.
elvezették a kedves kiscsikót.
Áthajolva a pudvás kapufán,
nézte a távozót még nagyanyám,
és halkan suttogta, szepegte sírva,
mint legszebb szót a földön: Mirza, Mirza.
Nagy Bandó András - Ülj le csak egyszer Ülj le csak egyszer a pusztai végen, Ülj le csak egyszer a százszinü réten, Ülj le csak egyszer a régi kaszálón, Ülj le csak egyszer a róna ölében, Ülj le csak egyszer a tarka mezőben, Ülj le csak egyszer a pázsitos ágyon, Ülj le csak egyszer a rét közepében,
Láthatod, ébred és béget a nyáj,
Nézheted százszor is, épp ahogy régen,
Vágtat a ménes és porzik a táj.
Hallhatod, pásztorok víg dala szól,
Láthatod, ott ül a négy puli szépen,
Árnyat ad nád alatt két kutyaól.
Látod, a fűben az ürge szalad,
Gondba’ van, ott a lyuk, néz,
Mi’ csináljon,
végre bebújik, és benne marad.
Várj kicsit, láthatod száz madarát,
Új ruha díszlik a nádi verében,
Gólya kutatja a béka nyomát.
Láthatod, ott jön a szürke gulya,
Házban a rét ura, még delel éppen,
Ágya előtt van a sárga duda.
Látod, a pásztor is éppen itat,
Érzed, az ég heve perzsel a tájon,
Bábokat, árnyakat mozgat a nap.
Nézd, ahogy izzik az alkonyi nap,
Gömbje világol a vérszinü vértben,
És nézz oda, végül a földbe harap.
Küldj be te is lovas verseket,és ha a tiédre szavaznak,ajándékban részesülsz!Akár saját lovas vers is lehet,ami te írtál!