Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Lovas versek!

2010.06.19

                                   M. Simon Katalin Gyí, lovam, lovacskám!

Hajnalban keltem,
A vásárba mentem,
Pej lovat vettem,
A hátára ültem.
Pejkóm ezt nem bánta,
Sörényét megrázta,
Vidáman nyerített,
S mint a szél röpített.
Keményen megültem,
Benne kedvem leltem,
Meg-megsarkantyúztam,
Szép szóval biztattam:
Gyí, lovam, lovacskám,
Vérbeli paripám,
Vigyél ki a rétre,
Aranyló mezőre,
Folyónak partjára,
Fűzfa árnyékába,
Erdőnek szélére,
A világ végére!

Hogyha elfáradtál,
Állj meg egy forrásnál,
Annak csobogása
Szomjadat eloltja,
Zöld fűnek zamatja
Erőd visszaadja.
Éjszaka csöndje,
Ha leszáll fölénkbe,
Betakarózunk majd
Sötét köpenyébe,
Én lehajtom fejem
Bársonyos mohára,
Te füvet ropogtatsz,
S vigyázunk egymásra.

 

 


 

 

Simon István: Mirza
 

Ahogy első gazdája hívta,
mi is csak így becéztük: Mirza.
Sejtelmünk se volt, mit jelent a szó,
mit magával hozott a kiscsikó,
mikor egy tavaszi vásár után
udvarunkba vezette apám.

Mirza, Mirza... mint rejtelmes talány
csendült a szó nagyanya ajakán.
Sehogy se akart békülni vele,
aztán ráhagyta: ,,Egye a fene
ezt a bolondos, furcsa szót."
S így hívta ő is a kiscsikót,

kinek deszkából tákolt kaloda
volt istállónkban külön otthona.
Nappal persze ficánkolt nagyon,
játszott a tyúkokkal az udvaron.
Nyihított, dobbantott, majd megszaladt,
űzte a bugó szarvasbogarat.

Nagyanyát leste: ölbe fát ha vitt,
hát elkísérte a konyhába is.
Meglátta és kiáltott sikítva:
"Hej, de megijesztettél, te Mirza!"
S ráveregetve a kampós nyakra,
kockacukorral kicsalogatta.

Vasárnap, ha ballagott misére,
lányok között a csikó kisérte.
Kert alól, ha paprikát hozott,
mögötte Mirza ugrándozott
s selymes füvön, petrencék között,
így szerzett nagyanyának örömöt.

Örömöt, kedvet... Aztán egy napon
ebédnél így szólt apám: eladom,
sok az adó, lassan a sírba visz,
és télire majd kell a csizma is.
Ült némán a megrémült család,
mindenki letette a kanalát.
 

S kinek neve talány maradt, titok,
elvezették a kedves kiscsikót.
Áthajolva a pudvás kapufán,
nézte a távozót még nagyanyám,
és halkan suttogta, szepegte sírva,
mint legszebb szót a földön: Mirza, Mirza.

 

 

 


 

 

 Nagy Bandó András - Ülj le csak egyszer
 

Ülj le csak egyszer a pusztai végen,
Láthatod, ébred és béget a nyáj,
Nézheted százszor is, épp ahogy régen,
Vágtat a ménes és porzik a táj.

Ülj le csak egyszer a százszinü réten,
Hallhatod, pásztorok víg dala szól,
Láthatod, ott ül a négy puli szépen,
Árnyat ad nád alatt két kutyaól.

Ülj le csak egyszer a régi kaszálón,
Látod, a fűben az ürge szalad,
Gondba’ van, ott a lyuk, néz,
Mi’ csináljon,
végre bebújik, és benne marad.

Ülj le csak egyszer a róna ölében,
Várj kicsit, láthatod száz madarát,
Új ruha díszlik a nádi verében,
Gólya kutatja a béka nyomát.

Ülj le csak egyszer a tarka mezőben,
Láthatod, ott jön a szürke gulya,
Házban a rét ura, még delel éppen,
Ágya előtt van a sárga duda.

Ülj le csak egyszer a pázsitos ágyon,
Látod, a pásztor is éppen itat,
Érzed, az ég heve perzsel a tájon,
Bábokat, árnyakat mozgat a nap.

Ülj le csak egyszer a rét közepében,
Nézd, ahogy izzik az alkonyi nap,
Gömbje világol a vérszinü vértben,
És nézz oda, végül a földbe harap.


Küldj be te is lovas verseket,és ha  a tiédre szavaznak,ajándékban részesülsz!Akár saját lovas vers is lehet,ami te írtál!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.